Integrál Pszichoterápia Workshop - 2004.aug.16-21.

A történelem során elõször Ken Wilber munkásságában született meg a keleti és nyugati világ legátfogóbb,
akadémiai, és tudományos szinten is helytálló elméleti integrációja.
Ennek egyik oka, hogy a XX.század végére lett elérhetõ gyakorlatilag minden információ, bármely kultrából,
a másik oka pedig Ken Wilber elképesztõ agya, szellemi génusza.

A kilencvenes években elkezdték Wilbert ösztönözni a barátai, hogy ültesse gyakorlatba az integrált rendszert.
Vigyék bele e látásmódot az üzletbe, politikába, ökológiába, egészségügybe, pszichológiába, spiritualitásba, stb.
Ez akkor öntött konkrét formát, mikor egy huszonéves, szoftvergyártásból dollármilliomossá vált fiatalember meglátogatta
Kent, és azt mondta: "Az annyira jelentõs, amit csinálsz, hogy el kell indítanod az Integrált Intézetet (www.integralinstitute.org)."
Majd ott helyben lerakott az asztalra 1millió dollár kézpénzt e célra.
Azóta, az Integrál Intézet 2003-ra jutott el a www.integralnaked.org webhely megnyitására, és 2004-ben
meghírdette az elsõ kurzusait, Integrál Tréningeket. ("workhsop").

Az Integrál Pszichoterápia workshopra, mely Ken Wilber egyik "szívügye" (integrációt létrehozni a mindmáig integráltalan
pszichológiai és pszichoterápiás irányzatok között), 2004.augusztusában került sor.
Néhány embernek ösztöndíjat adtak, szerencsémre én voltam az egyik, így tudtam részt venni rajta. A workshopot a Colorado állam-beli
Denver és Boulder között tartották, Westminsterben (fotók)
.
Ötvenen voltunk, mind pszichoterapeuták, pszichológusok, pszichiáterek, vagy ezt tanulók, akik integrált szemléletûek, és keresik ennek
gyakorlati alkalmazásának lehetõségeit.

(nagyításhoz klikk a képre)
(a fotókhoz mindenki, aki a képen látható hozzájárult)

A középen-hátul álló Wilber melletti szemüveges, szõke hölgy, Willow Parsons, és a kép alján heverészõ két férfi közül a
bal oldali, lila inges, Bert Parlee voltak a csoport vezetõi. Rajtuk kívûl még egy féltucat segítõ és egy másik féltucat technikai
segítõ (hangtechnika, projector, stb.) volt jelen. Mindenki, mint egyetlen család vett részt a kimerítõ programban, mely egy héten át,
minden nap, regel 8-tól este 11-ig tartott. A csoporton váltakoztak az elõadások, melyben az integrál modell pszichoterápiás alkalmazását
vitattuk meg, és a sajátélményû gyakorlatok, hasonló céllal.

A hatodik nap estére egy katartikus hangulatú beszélgetés során rájött a csoport, hogy nincs lényegi különbség a csoport vezetõi
és a résztvevõi között: az integrál pszichoterápia még nem egy kialakult módszer, hanem folyamatosan alakítjuk ki, részben már kialakított elemekbõl,
részben egy kreatív alkotó folyamat során. A terület nyitott, úttörõ, nagyon izgalmas lehetõségekkel, és rengeteg munkával.

Minden nap jógával és meditációval indult (Samatha, Vipassana, Mahamudra, Tonglen), majd váltakoztak az elõadások,
a sajátélményû részek, és némi önbemutatkozó lehetõségek. A napokat tarkították a Ken Wilberrel folytatott csoportos dialógusok.

(nagyításhoz klikk a képre)

Az elõadásokban szó volt többek között a következõkrõl:

- Integrált Tesztek és Mérõeszközök
- Védekezõ mechanizmusok az integrál nézõpontból
- A DSM és a pszichiátria integrált felfogása, és a DSM V. készítése.
- Integrál Pszichofarmakológia
- Integrál Típustanok, a Nõi és Férfi princípium.

Emellett voltak esettanulmányok, szupervíziós csoportok, és persze az elmaradhatatlan dedikálás, fényképezkedés, és oklevélosztás.

(nagyításhoz klikk a képre)


vissza